HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK PÁRTJA

EGYRE INKÁBB SZÜKSÉGÉT ÉREZZÜK ANNAK, HOGY HAZÁNKBAN LÉTREJÖJJÖN EGY ÚJ, VALÓBAN EMBERI ÉRTÉKEKET HORDOZÓ ÉS KÉPVISELŐ PÁRT!!! AZT SZERETNÉNK MOST FELMÉRNI, HOGY MÁSOK SZERINT IS SZÜKSÉG LENNE-E ERRE.....

ÜDVÖZLÜNK, LÁTOGATÓ!

OLDALUNK ELKÖLTÖZÖTT!!!!!

MEGTALÁLHATÓ A hhp.mlap.hu CÍM ALATT!!!!!

KÉRLEK LÁTOGASS ÁT ODA!!!!!!!

KÖSZÖNJÜK!

 

 

 

 

Még nem vagyunk sem párt, sem szervezet, csak egy baráti társaság, akikben évek óta érlelődik a kérdés: miként lehetne jobbá tenni Hazánkat, miként tudnánk közösen, együttes erővel kimozdítani Magyarországot abból a kátyúból, amelyben egyre mélyebbre süllyed....?

Ez a fórum azért jött most létre, hogy minél több ötlettel és véleménnyel gazdagodjunk és felmérjük, hogy van-e társadalmi igény egy teljesen új irányvonalú párt létrehozására. Amennyiben úgy érezzük, hogy igen, akkor megtesszük az ehhez szükséges hivatalos lépéseket. Addig viszont egyszerű hétköznapi emberek maradunk, akik vitatkoznak, mérgelődnek, de - magukra hagyottan -  változtatásra képtelenek.....

Várjuk minnél több ember hozzászólását nemtől, kortól és etnikai hovatartozástól függetlenül!!!!!!!!!

Örömmel vesszük, ha az élet minden területéről érkeznek ötletek, legyen az politika, gazdaság, kultúra stb!

Szivesen teret adunk - sőt várjuk! - az olyan írásoknak is, amelyek igazságtalanságokat, visszaéléseket kívánnak napvilágra hozni! Bátran, cenzúrázás nélkül elfogadunk bármilyen véleményt, illetve annak cáfolatát is, hisz csak az őszinte vita adhat megegyezést és előrelépést!





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

► Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

coinmoin.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

5. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

6. ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

► ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

elvonultan.hupont.hu

7. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

8. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

9. FOJTÓSZELEP-PILLANGÓSZELEP - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► Fojtószelepek Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Mercedes, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Toyota, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

fojtoszelep-fojtoszelepek.hupont.hu

10. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

11. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

12. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

13. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

14. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

15. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

16. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

17. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

18. KISBIG KIFŐZDE

► A magyar konyha és a világ ízei hagyományos kézműves technológiával valódi alapanyagokból!

kisbig.hupont.hu

19. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..

fordalkatreszmiskolc.hupont.hu

20. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

21. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

22. SKODA alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek SKODA CITIGO, FABIA, FAVORIT, FELICIA, OCTAVIA, RAPID, ROOMPSTER, SUPERB, YETI típusokhoz akciós áron!

skoda-alkatreszek.hupont.hu

23. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

24. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...

► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....

absjeladokmindenautohoz.hupont.hu

25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

26. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

27. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

28. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO

seat-alkatreszek.hupont.hu

29. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► Gyári/Utángyártott/Bontott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

30. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden

kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu

31. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,

audi-alkatreszek.hupont.hu

32. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

33. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

34. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-329-4217

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

35. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS HÁZTÓL-HÁZIG NÉMETORSZÁGBA-AUSZTRIÁBA-SVÁJC ISZKIRI-TRAVEL

► HÉTFŐ-SZERDA-SZOMBAT NÉMETORSZÁG-AUSZTRIA-SVÁJC FELÉ!KEDD-CSÜTÖRTÖK-VASÁRNAP MAGYARORSZÁG FELÉ!Utazási igényeiket sms-ben vagy a 06-70-429-6227 telefonszámon tehetik meg.

velemutazz.hupont.hu

36. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

37. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett glutén-és laktózmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

38. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

39. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

40. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

41. UPC DIRECT ÁTVÁLLALT, VAGY INGYENES BEÜZEMELÉSSEL. HD KÉSZÜLÉKEK.

► UPC DIRECT MŰHOLDAS TV CSOMAGOK ELŐFIZETÉSE, VEVŐKÉSZÜLÉKEK, ANTENNARENDSZEREK TELEPÍTÉSE. HELYSZINI SZERZŐDÉSKÖTÉS ÉS SZERELÉS HÁROM NAPON BELÜL. NAGYFELBONTÁSÚ HD KÉSZÜLÉKEK.

upcdirectupc.hupont.hu

42. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 4000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

43. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

44. Konyhabirodalom

► Egyszerűen, gyorsan, jót!

konyhabirodalom.hupont.hu

45. NAPCSILLAG

► ELÉRHETŐSÉG: pales17@freemail.hu TOVÁBBI OLDALAIM: http://hajnalhasadas.hupont.hu/, http://hatodiknapon.hupont.hu/, http://csillagszeme.hupont.hu, http://csillag-szeme.hupont.hu, http://o-megacsillag.hupont.hu/, http://palesnapes.hupont.hu/

napcsillag.hupont.hu

46. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

47. Egészségügyi tananyagok mindenkinek

► “A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.”

egeszsegugy.hupont.hu

48. ÉTKES BÜFÉ

► Minden nap friss, válogatott alapanyagokból, rendeléskor készítjük ételeinket, melyek között megtalálhatóak a magyar ízvilágot képviselő ételek, úgy mint a házi ízesítésű hurka és kolbász, valamint a reformkonyha jövevényei, úgy mint a gyros.

etkesbufe.hupont.hu

49. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

50. Tanulj velem könnyen németül!

► Oldalamat azoknak ajánlom akik el szeretnék sajátítani a német nyelv alapjait. könnyen, egyszerűen,gyorsan.

konnyennemetul.hupont.hu

51. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:Mobil:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

52. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók

► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.

schwarenberg.hupont.hu

53. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen". Én hiszek és bízok a Természetben. És Te?

biovetomag.hupont.hu

54. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

55. KERTI JÁTÉK-Játszótér

► EU Szabványos Szabadtéri,Udvari és Közterületi Fa Játék várak Játszótéri eszközök,Egyedi tervezésű Játszóterek,Játszó udvarok és Játékok TELJES KÖRŰ KIVITELEZÉSE ENGEDÉLYEZTETÉSE 06-70-940-1795 kertijatekhj@gmail.com

kertijatek.hupont.hu

56. A TOPI AUTÓSISKOLA: 27 ÉVES

► Bízzon tapasztalatunkban, állunk rendelkezésére, mert vezetni jó!

topijogsi.hupont.hu

57. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

58. Szekeres és Társa Kft

► Mezőgazdasági gépek, traktor alkatrészek kiskereskedelme. Használt mezőgazdasági gépek, kiegészítők és egyéb felszerelések kereskedelme.

szekereskft.hupont.hu

59. Burkolás-gipszkartonozás

► Építőipari kivitelező hideg-meleg burkolást, gipszkartonozást, festést vállal Budapesten és környezetében. A helyszíni felmérés után korrekt árajánlat! Norius Holding Kft.

burkolas-festes-gipszk.hupont.hu

60. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

keszhaz-vivex.hupont.hu

61. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

62. Bontott alkatrészek reális áron

► Nálunk nagyon sok mindent megtalál. Használt, bontott alkatrészek garanciával!

kalapos.hupont.hu

63. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás 13 lépését. www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

64. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

65. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

66. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

67. Ybl Étterem

► Menü, A'la Carte étkezés, rendezvények, esküvők lebonyolítása!

ybletterem.hupont.hu

68. Nagymamám konyhájából

► receptek a kredenc mélyéről

nagymamamkonyhajabol.hupont.hu

69. Gyógyító Forrás

► ENERGIA GYÓGYÁSZAT - HANGTERÁPIA

gyogyitoforras.hupont.hu

70. Vertikális és Horizontális szélturbinák Katalógusa. 2008 - 2018

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. >>> Redaktion: Peter Borsanyi Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2018

savonius-balaton.hupont.hu

71. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Asztalos mester vállal egyedi konyhabútor készítést Budapesten és környékén +36 70 243 9439. Modern konyhabútor olcsón, elemes konyhaszekrény akció.

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

72. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

73. Fanny Pizzéria

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fannypizza.hupont.hu

74. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

75. FELTŰNŐ ÉS EGYEDI NEMESACÉL ÉKSZEREK ÉS BIZSU ÉKSZEREK ALACSONY ÁRON !!!

► GYÖNYÖRŰ NEMESACÉL ÉKSZEREK ÉS EZÜST ÉKSZEREK NAGYKER ÁRON!!! AZ ELEGÁNS HÉTKÖZNAPI VISELETTŐL AZ EXTRÉM FELTŰNŐ ÉKSZEREKIG ITT MINDENT MEGTALÁL!!!

olcsonszepekszert.hupont.hu





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 15
Havi: 59
Össz.: 12 515

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK PÁRTJA - © 2008 - 2018 - hhp.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »